2017. október – Kutya hónap előrejelzés

Ha nem jön a segítség…

„Egyszer az életben minden embernek meg kellene tapasztalnia a vadonbeli, egészséges élet unalmas magányát, mindenkinek éreznie kellene, milyen az, ha csakis önmagára számíthat, mert csak így ismerhetjük meg valódi, rejtett energiáinkat.” Jack Kerouac

2017. október 8-án hajnalban megkezdődik a jang fém kutya hónap.
Ez a hónap a saját erőfeszítésekről fog szólni, arról hogyan oldjuk meg problémáinkat és boldogulunk egyedül. Kevesebb külső segítséget fogunk kapni, eljött a kozmikus ideje annak, hogy kezünkbe vegyük életünk irányítását és ne másokra várjunk. Mivel ehhez most akaraterőnk is lesz, így nem más lesz az eredménye, mint az önmagunkba vetett hit megerősödése. Hiszen ki fog derülni számunkra, hogy meg van a kellő erőnk az önálló döntésekhez, cselekedetekhez, sikerekhez.

Ehhez azonban először erőt kell venni saját magunkon és lendületbe jönni, véget vetni halogatási hajlamunknak. Mert most arra is lehet tendenciánk, hogy elodázzuk teendőinket. Túlságosan sokáig kivárunk, tűrünk, elviselünk dolgokat, pusztán amiatt, hogy még ne kelljen lépni, ne kelljen megmozdulni. Nem érdemes megvárni tűrésküszöbünk végső határát, érdemes lépni és változásokat eszközölni életünkben ahol szükséges, mert ehhez most ideális segítő energiákat kapunk.

Ami fontos, hogy ezeknél a változtatási helyzeteknél hogyan kommunikálunk környezetünk felé. Egyik amire figyeljünk, hogy ha sokáig tűrtünk egy helyzetben és nem léptünk korábban, akkor most a felgyülemlett feszültséget stílusban ne a külvilágra borítsuk, hiszen nem a külvilág gátolta a korábbi megoldásokat, mi halogattuk, mi nem tettünk semmit. Másik amire figyeljünk, hogy másokról annyit mondjunk el, amennyi szükséges ahhoz, hogy a gondunkat megoldja. Annyit viszont most szükséges lesz elmondani, akkor is, ha kényes a téma, mert csak így oldódik bennünk a feszültség. Harmadik pedig, hogy most az fog felülkerekedni, előbbre jutni, akinek igaza van, aki etikus, tisztességes, becsületes, azaz most a jó fog győzedelmeskedni.

Amire tudunk fentiek során támaszkodni, az ebben a hónapban nem más, mint a megérzéseink. Figyeljük sugallatainkat, álmainkat, vagy monoton tevékenységek közben átsuhanó gondolatainkat. Például ha már egy órája egykedvűen zötyögsz a buszon (vagy vasalsz, kézimunkázol, egyedül sétálsz) és hirtelen felüti a fejét egy gondolat, valaminek a megoldásáról, vagy valakinek a motivációjáról, szándékáról, akkor azt érdemes most komolyabban venni és utána járni.

Mindenképpen célszerű tehát ebben a hónapban kezünkbe venni az irányítást, megoldani amit eddig nem sikerült, változtatásokat eszközölni ahol szükséges, segítségül hívva ezúttal nem másokat, hanem a megérzéseinket és az ebben a hónapban rendelkezésünkre álló erősebb pszichikai és mentális képességeinket. Ha mindeközben figyelünk emberi kapcsolatainkra és a tisztességre is, akkor biztosan egy sikeres hónapot könyvelhetünk el magunknak.

Fenti hatásokat legerősebben azok érezhetik, akiknek képletében megtalálható a sárkány, kutya, kakas, jang föld vagy jang fa szimbólumok valamelyike.

Ha a Nyúl szerepel  képletedben, intenzív hónapnak nézhetsz elébe. Bizonyára már egész évben érezted, hogy önállóbb lettél, határozottabb, nem szívesen veszed, ha meg akarják mondani neked, hogy mit tegyél, vagy ha meg kellene magyaráznod te mit miért tennél. Ebben a hónapban egyrészt kreatívabb leszel, másrészt erősebb hatást tudsz gyakorolni másokra, könnyebben elfogadják amit mondasz, hatásosabbnak tűnnek érveid. Ezért ha meg szeretnél győzni valakit valamiről, akkor itt a legalkalmasabb időszak erre. Vitás helyzetek esetén pedig most nem érzelmi, hanem józan észre támaszkodó döntéseket célszerű meghoznod.

Önálló megoldásokkal teli októbert kívánok mindenkinek! 🙂

Az előrejelzés csupán tájékoztató jellegű, melyet a személyes képlet is befolyásol. Az aktuális energiák egyes emberekre gyakorolt eltérő hatásairól -egy konkrét esettörténeten végigvezetve- a Tranzit hatás című cikkben olvashatsz, melyet itt találsz meg.