A békés harcos
Március 5-én 16 óra 29 perckor kezdődik a jin fa Nyúl hónap.
Igazán kellemes időszakra van kilátásunk, melynek során a kötöttséget, merevséget, visszavonultságot picit oldja a rugalmasság, alkalmazkodóképesség, diplomácia. Februárhoz mérten jobban vágyunk társaságra és egyúttal békés időszakra is. Azonban ne tévesszenek meg senkit a főnöke vagy a szomszédasszonya által szépen csomagolt mondatok. Ha kibontjuk a szavak mögötti tartalmat, nagyon is konkrét elvárásokkal találhatjuk szembe magunkat. Most is jelen lesz az igazságérzet és az abból adódó célkövetési szándék, csak picit másként. Februárban még talán egyenes megfogalmazásokkal, őszinte kifejezésekkel lehetett dolgunk, márciusban már nem lesz minden ennyire egyértelmű vagy nyilvánvaló. Azt tapasztalhatjuk, hogy környezetünk az egyenes beszéd helyett most körültekintően fogalmaz, szinte észrevétlenül terel minket a saját célja, igaza felé. Ha igazán figyelünk, saját magunkon is felfedezhetünk hasonló jeleket. Ott lesz bennünk a tűz, a lelkesedés, hogy amit mélyen magunkban igaz ügynek vélünk, azt érvényre juttassuk. Ezúttal finom módszerekkel, a békés harcos útját járva tudunk hatást gyakorolni másokra és érhetünk el sikereket. De ne feledjük, hogy csak abban az esetben, ha amit szeretnénk, az etikus, tisztességes, becsületes.
Most másokkal való kapcsolataink is egyrészt a tisztességre hívják fel figyelmünket, akár azáltal, hogy azt tapasztaljuk mennyire etikus környezetünk, akár azáltal, hogy tisztességtelen eljárásnak leszünk tanúi, de az is előfordulhat, hogy felhívják figyelmünket valamilyen szabálytalanságunkra. Másrészt a kapcsolatokban az egymás életére, gondolkodására gyakorolt hatás jelenik meg. Most hallhatunk olyan mondatot, ami elindíthat bennünk olyan folyamatot, mely nagy változásokhoz vezet gondolkodásunkban, életünkben. Most kerülhet a szemünk elé olyan életpélda, ami inspirál a fejlődésre. Máskor talán közönyösen elmegyünk az ilyen események, helyzetek mellett, de ezúttal megérint és hatást gyakorol ránk. Tartsuk nyitva a szemünket és nézzünk a történések mögé.
Márciusban hatékonyabban tudunk tanulni, ezért érdemes nekifeküdni a nehezebb tantárgyaknak, vagy előre felkészülni későbbi vizsgákhoz, megalapozva tudásunkat.
Ha a tanulást összekapcsoljuk valamilyen mozgásformával, tovább fokozhatjuk eredményességét. Például kocogás közben hallgatva a nyelvleckét, most könnyebben rögzülhetnek bennünk a szavak. Vagy kerékpározás, buszozás, vezetés közben. Márciusban egyébként is megnő a kimozdulásra, utazásra való igényünk. Ha tehetjük, kiránduljunk sokat.
Fém érdekeltségűek számára a hónap váratlan, vagy új forrásból érkező bevétel lehetőségét hozhatja.
Az, hogy milyen típusú érzésekre, eseményekre számíthatsz a Nyúl havában, nagy mértékben függ személyes képletedtől is. Most az egyes állatszimbólumokkal kapcsolatos általánosságban várható érzetekről olvashatsz.
(Képletedet egyszeri regisztráció után itt tudod ellenőrizni, az abban szereplő összes állatjegy leírását érdemes elolvasnod.)
TIGRIS
A Tigris szülöttre változatos és lehetőségekkel teli hónap vár. Időnként megnövekedett feszültséget érezhet magában, illetve fokozódhat érzékenysége is környezetével szemben. Türelmetlenül várhatja, hogy megvalósuljanak azok az események, melyekre már esetleg régebb óta vár. De az sem kizárt, hogy a postán sem győzi kivárni, rá kerüljön a sor. Érdemes lenne ebben a hónapban többet mozognia, evvel csökkentheti magában a belső feszültséget és alkalmat ad gondolatai rendezésére is. Az univerzum most éppen emiatt késleltetheti számára a megvalósulást, hogy legyen alkalma megfontolni, a hőn és azonnal áhított dolgok, mennyire fontosak számára, valóban akarja-e, valóban szükséges-e, vagy pusztán türelmetlensége miatt siettetné az eseményeket.
NYÚL
A kedves és diplomatikus Nyúl márciusban ajándékra számíthat az univerzumtól, melynek pozitív jellege vagy azonnal látható, vagy csak utólag, a később történtek fényében ismerhető fel. Ezért ne ítéljen elhamarkodottan egy-egy lehetőség felbukkanásának alkalmával. A Kutya éve egyébként is kedvezőnek ígérkezik a Nyúl számára, hozhat lehetőségeket és új kapcsolatokat is életébe. Már csak azért is, mert most mélyebb benyomást tud tenni az emberekre, hatni tud ott is, ahol korábban esetleg azt gondolták róla, hogy kedves-kedves, de nem elég nyomatékos, nem elég hangsúlyos. Az éven belül márciusban és októberben kiemelten rendelkezésére fog állni meggyőző ereje. Most építsen kapcsolatokat, most üzleteljen, most ismerkedjen, most állítson maga mellé partnereket.
SÁRKÁNY
A Sárkány alapvetően stabil, megbízható karakter, aki nevével ellentétben mások ijesztgetése helyett sokkal szívesebben nyújt támogatást a körülötte levőknek. Árad belőle a nyugalom, határozottság érzése, amivel bizalmat kelt az emberekben. 2018-ban, a Kutya évében azonban -talán saját maga számára is megmagyarázhatatlanul- ezt a belső rendíthetetlen nyugalmat valami mocorogtatja, mintha a felszín alatt valamilyen változás, változásra való igény bizsergetné a talpát. Talán pont márciusban ugrik ki a Nyúl a bokorból és érlelődik meg a változást igénylő életterületen az új szükségességének gondolata. Előidézheti ezt a Nyúl havában fokozott érzelmessége, érzékenysége, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen valamilyen új ötlete támad, amit megvalósítana. Lehetőségek mindenképpen érkezni fognak a Sárkány számára, így amennyiben megérlelődött benne az elhatározás, már csak el kell indulnia az új felé vezető úton. Lehetőleg óvatos léptekkel tegye ezt meg, ellenkező esetben csak romokat hagyhat hátra bizsergő talpai nyomán. Ezt a részt nyugodtan elképzelhetjük a nevének megfelelő asszociációra hagyatkozva. 🙂 Érdemes most a józan eszére, racionalitására hallgatnia érzékenysége helyett és tárgyilagosan elköszönni a lezárandó életterület érintettjeitől.
KÍGYÓ
A Kígyó látszólag visszafogottan tüzes természetét március felpezsdíti, felszínre hozza szenvedélyesebb, lelkesebb oldalát, ugyanakkor sérülékenységét, érzékenységét és érzelmességét is. Adódhatnak számára olyan helyzetek, melyekben úgy érzi nyugodtabb, ha megteszi azt, amit környezete elvár tőle. Meglepetten fogja tapasztalni, hogy éppen ellenkezőleg, a rossz szájízzel megtett szívességek egyre növekvő belső feszültséget okoznak benne, amit most túlérzékenységgel, érzelmi kitöréssel reagálhat le környezete felé. Ezért érdemes lenne a nemkívánatos felkérésekre nemet mondania, és ehelyett olyan módon és területen segítenie másoknak, amiben nem érzi magában a kelletlen hozzáállást.
LÓ
A vidámságra fogékony Ló szülöttre némileg komolyabb március vár, de csak akkor, ha magáénak tekint olyan helyzeteket, és az abból adódó külső megítéléseket, melyekhez valójában nincs semmi köze, nem rajta múlott, nem az ő hibája. Mégis úgy érezheti, a körülmények, melyek körülötte adódtak az ő szégyene, és tart mások véleményétől. Amit tehet, hogy a frissen adódó, számára kellemetlen helyzetekre nemet mond, ami pedig tőle független, ott elfogadja, hogy nem rajta múltak a dolgok és emelt fővel szembenéz az emberekkel. Avval, ha tart tőle, egyúttal fel is kínálja a lehetőséget másoknak arra, hogy megítéljék.
KECSKE
Az önmagában olykor bizonytalan, de nagyon tehetséges Kecske személyes fejlődésében nagy lépést tehet előre, de ezért most meg kell dolgoznia. Márciusban esélyes számára valamilyen életterületen lehetőség, melyet azonban csak akkor tud felhasználni, ha képes lesz elengedni azt a régi, biztosnak tűnőt, aminek a helyébe léphet az új, de bizonytalan. Az adott élethelyzetben az hozhat számára megoldást, ha őszintén szembenéz saját érzéseivel, félelmeivel, önmaga előtt beismeri az igazságot, majd azt a külvilág előtt is felvállalva kiáll magáért. Bízzon és higgyen önmagában, képességeiben, megérzéseiben, használja kreativitását, forduljon a környezetében levő emberekhez, mert most mindezek segítik abban, hogy helyes döntéseket tudjon hozni.
MAJOM
A nehézségekkel mindig szembenéző Majom szülött márciusban hatványozottan talál magának megküzdésre váró helyzeteket. Számára ez nem megterhelő, szinte lételeme, hogy a gyengébbeknek, az elesetteknek segítsen megvívni harcaikat. Fontos az, hogy olyan célok és igazságok mellett vonja ki kardját, melyek az etika, tisztesség próbáját is kiállják. Adódhat számára anyagi lehetőség vagy váratlan forrásból, vagy biztos forrásból, de a szokásosnál nagyobb mértékű bevétel érkezhet.
KAKAS
A feltűnő Kakas jegy szülöttje márciusban a szokásosnál is határozottabb lehet, gyorsabban hozza meg döntéseit és biztosabban tudja mi az, amit ő szeretne tenni, vagy nem tenni. Problémája két esetben adódhat. Egyik, ha csak avval törődik ő mit szeretne és nem figyel arra, mivel bánt meg másokat eközben. Másik, ha nem tisztán kommunikálja környezete felé szándékait, hanem konfliktuskerülésből csúsztat egy picit. Mindkét esetben csalódást, fájdalmat okozhat szeretteinek. Figyeljen környezete érzéseire és saját szavaira.
KUTYA
Kellemes ajándékokat tartogat ez az év a Kutya szülött számára, melyek közül márciusban is célba érhet néhány. Már csak azért is, mert a Kutya és a Nyúl jó barátságot ápolnak egymással. A tavasz közeledtével jobban igényli az emberek társaságát, a kellemes beszélgetéseket, így jól teszi, ha például utazgat, kirándul a barátaival. Érdemes lehet üzleti útra is indulnia, mert most inspirál és lelkesít másokat, maga mellé tudja állítani az embereket, meggyőzve őket arról, amit jó dolognak tart. Tiszta és becsületes szándék esetén a siker biztosan nem marad el. Ezek a társasági tevékenységek kellemes változatosságot nyújthatnak a számára még mindig feltöltődést nyújtó visszavonulás, alkotás, művészetekkel való foglalkozás időszakai mellett.
DISZNÓ
A Disznó jegy szülöttjére fejlődési lehetőségekben bővelkedő március vár. Megjelenhet ez tanulás, alkotás formájában, új irányok felfedezésében. Ha a Disznó havában született, akkor új munkalehetőség érkezhet, vagy munkahelyen belül adódhat előre lépésre, változásra alkalom. Disznó napon született egyedülállókhoz is bekopogtathat a szerencse egy új társ, házikedvenc, albérlő, vagy egy hirtelen ötletű kreatív otthon átrendezés formájában. Amennyiben vezető pozícióban van, most szükség esetén kamatoztatni tudja azt a képességét, mellyel a beosztottjait parancsoló utasítások helyett, az érzelmeikre való odafigyelés mellett tudja jobb belátásra bírni. Ha a hónap során olyan események részesévé válna, amikor úgy érzi érzelmi zsarolással próbálnak nála célt érni, akkor gondolja végig korábban mikor és kivel szemben járhatott el hasonló módon.
PATKÁNY
A Patkány szülött az elmúlt év olykor stresszes helyzetei után fellélegezve márciusra már újra az érzelmek megélésére helyezi a hangsúlyt. A tőle egyébként sem szokatlan hangulatingadozásokra számíthat, ám most az érzékeny, sértődékeny időszakokat váratlanul higgadt intervallumok válthatják fel, amikor meghozhat kizárólag a logikán alapuló racionális döntéseket is. Önmagához képest pozitívabb szemléletű időszakra számíthat, meggyőző ereje hatásosabbá válik, tanulásvágya, mozgásigénye fokozódik. Arra érdemes figyelmet fordítania, ne legyenek túlzottan idealizált elvárásai másokkal, vagy akár helyzetekkel szemben, mert ezek az irracionális elképzelések nem tudnak valósággá, csak csalódássá válni a számára. Ha Patkány napon született, akkor például társára tekinthet rózsaszín szemüvegen keresztül, és esetleg nem érti párjától miért nem azt kapja, amilyennek ő látja. Ám a szemüveg őrajta van, az ő elvárásai nem igazodnak a valósághoz. És ha nem igazít rajtuk, akkor végül a csalódással is neki kell szembenéznie.
BIVALY
A Bivaly már februárban elkezdett intenzívebben gondolkodni, dolgozni biztonsága, stabilitása megerősítésén, ehhez lehet, hogy valamilyen formában támogatásra is talált. Márciusra már kész terve lehet, melyet követnie kellene, azonban érezheti azt, hogy a tervezésben elfáradt, kimerült, illetve önbizalomhiánya miatt egy kis külső biztatásra lenne szüksége az induláshoz. Ha másként nem megy, keressen egy Tigrist a környezetében, tőle megkaphatja a szükséges biztató szavakat. Amennyiben sikerül a változástól való félelmével is szembenéznie, akkor mindez elég ahhoz, hogy a kezdő lépéseket már önállóan meg tudja tenni, majd a tőle megszokott módon kitartóan munkálkodva haladjon céljai megvalósulása felé. Ha a bivaly havában született, munkahelyén felfigyelhetnek rá, amennyiben további fejlődés lenne szükséges, ne habozzon belekezdeni a tanulásba.
Az előrejelzés csupán tájékoztató jellegű, melyet a személyes képlet is befolyásol.
Kellemes márciust kívánok minden Békés Harcosnak! 🙂