2018. október – Kutya hónap előrejelzés

2018. október 8-án délelőtt kezdetét veszi a jang föld Kutya év jang víz Kutya hava. Evvel felerősödik számunkra a 2018-as év egyik fő üzenete: az elcsendesedés, magunkba tekintés igénye. Nem lesz akkora társasági igényünk, mint szeptemberben lehetett, mégis érdekes időszak előtt állunk, melyben helyet kap a múlton való révedezés. Szívesen merengünk a régen megélt élményeinken és olykor az ebből fakadó nosztalgikus hiányérzet fájdalommal járhat számunkra. Amikor önkéntelenül összemérjük jelenlegi élethelyzetünket régi életünkkel, a minket körülvevő embereket régi „útitársainkkal”, most úrrá lehet rajtunk az érzés, hogy régen mennyivel jobb volt, ami most van, az pedig nem elég jó. Sok minden hiányozhat, amit akkor régen magától értetődőnek tekintettünk. Vonatkozhat ez körülményeinkre és vonatkozhat személyekre, társakra, barátokra, kollégákra. Olyanokra is, akik azóta már nem lehetnek velünk és olyanokra is, akikkel régen, valami miatt elromlott vagy pusztán megszakadt a kapcsolat.

Három célja van most ennek a minket körülvevő nosztalgikus hangulatnak:
1: Evvel a mélyre révedezéssel belássuk egyrészt azt, hogy ami akkor természetes volt, és most hiányérzetként éljük meg, ugyanaz igaz a jelenlegi körülményeinkre, ismerőseinkre. Öt-tíz-húsz év múlva rájuk is pont így emlékezünk vissza, tehát éppen itt az ideje annak, hogy most, a jelenben értékeljük mindazt, ami és aki körülvesz minket. Tekintsünk rájuk ajándékként arra az időre, amíg velünk lehetnek, velük lehetünk.
2: Másrészt felhívja mindez figyelmünket arra, hogy az életben sok mindent rövidtávra kapunk, nem örökre a miénk. Kapcsolódnánk és ragaszkodnánk minden erőnkkel a megszokotthoz akkor is, ha már idejétmúlt, akkor is, ha az élet elveszi, ahelyett, hogy teret adnánk az újnak, az új élményeknek, az új tanításoknak, az új tapasztalásoknak. Melyekre később pont olyan ragaszkodással tekintünk majd. A köztes átmenet az, ami nehéz, amit sokszor úgy emlegetünk, „az elengedés”. Ez a hónap hozhat lezárásokat és hozhat olyan új élményeket is, melyek esetleg rövidtávúak lesznek életünkben. Éppen ezért minél előbb próbáljunk meg az új lehetőségekre (ami mindig valaminek a lezárásával indulhat útra) nem akadályokként, korlátozásként tekinteni, hanem nyitott szívvel és lélekkel köszönteni őket életünkben. A görcsös múltba kapaszkodás tőlünk veszi el az energiát és az új élmények pozitív megélésének lehetőségét is.
3: Harmadrészt evvel a visszagondolással személyes kapcsolatainkat, a régen történt eseményeket értékelhetjük át. Talán éppen most döbbenünk rá, akkor mi miért történt, mai szemmel mit tehettünk volna másként. Persze semmit. Fontos tudni, hogy nem rontottunk el semmit, erre a tapasztalatra volt szükségünk. Most már tudjuk, legközelebb jobban menne, látjuk honnan és hová jutottunk, fejlődtünk a velünk történt események és meghozott döntéseink által.

Összességében nem egyszerű ez a feladat, számtalanszor hallottuk például „engedd el!”. Na bumm! És akkor már megy? Nem megy, hiába tudtuk, tudjuk mi magunk is, hogy könnyebb lenne ha lélekben könnyebben el tudnánk engedni az adott körülményt, személyt, a ragaszkodást. Most a magunkba tekintés igénye, az átértékelési hajlam fokozódása az, ami támogatni fogja a folyamat mélyebb megértését és remélhetőleg alkalmazását bennünk.

Továbbra is kaphatunk figyelmeztető jeleket, ha valamiben nem a tisztesség útját járjuk. Ez esetben korlátokba, vagy a hatalom embereibe ütközhetünk.
A hónap elmélkedéseit alkotással, műélvezettel, színház- vagy múzeumlátogatással oldhatjuk magunkban, melyek illeszkednek elcsendesedési igényeinkhez.

12 állatjegynek szóló előrejelzéside kattintva nézheted meg.

FONTOS: Az előrejelzés csupán tájékoztató jellegű, melyet a személyes képlet befolyásol.

Boldog és sikeres Kutya hónapot kívánok! 🙂
Csik Timea
asztrológus