2019. augusztus – Majom hónap előrejelzés


2019. augusztus 7-én belépünk a négyoszlopos sorsfejtés szerinti jang víz Majom hónapba. Érzékenység, intenzív érzelmek időszaka, melyben olyan eseményekre is számíthatunk, melyek korábbi tetteink, szavaink következményeiként köszönnek vissza ránk. Ha korábban alkalmaztuk az érzelmi zsarolás eszközét céljaink elérésének érdekében, akkor ebben a hónapban megtapasztalhatjuk, milyen érzés a másik oldalon lenni. Azaz megpróbálhatnak érzelmeinkre hatva manipulálni, befolyásolni.

Mire számítsunk, mi számít érzelmi zsarolásnak, manipulációnak?
Nagyon színes a paletta, van miből válogatni, néhány példa:
-Duzzogás, sértődés, hallgatásba burkolózás, hisztizés, melyek mindegyike tüntető kifejezése annak, hogy „figyelj már, nem azt csinálod, amit én akarok, vedd már észre magad!”.
-Folyamatos célozgatás, egészen addig, míg a másik veszi a lapot és inkább megadja magát, csak szabaduljon a célozgatások kereszttüzéből.
-Apró kritikára támadással reagálás, elvégre a hibás nem lehet más, mint Te.
-Bűntudat keltés vagy burkolt fenyegetőzés. „Majd megbánod, ha már nem leszek.”
-Elesettnek, segítségre szorulónak, betegnek mutatja magát – jobban a valóságosnál, vagy tovább a szükségesnél. Megkapja amit szeretne, kiváltképp mert „te úgyis olyan jól csinálod”.
-Találkozhatunk irigységgel, rivalizálással.
Ha alkalmaztuk fentiek valamelyikét, vagy hasonló eszközökkel éltünk, akkor most alkalmunk lehet a másik oldalon állva megtapasztalni, hogy miért ne tegyük többet. 🙂
Figyeljünk mások érzéseire. Ha valakit jobb belátásra szeretnénk bírni, megpendíthetünk érzelmi szálakat, de ne gyakoroljunk nyomást senkire. Aki ezidáig is így cselekedett, az ebben a hónapban olyan emberek társaságára számíthat, akik figyelmesek, kedvesek lesznek vele.
Figyeld, mit váltasz ki az emberekből és megtudod milyen ember voltál. 🙂 
Ezen a felismerésen és tapasztalaton túl azonban nem érdemes vitába szállni és arra időt, energiát pazarolni. Szabjuk meg határainkat és tartsuk magunkat elhatározásunkhoz.

Változásokhoz, változtatásokhoz kedvező időszak, melyeket egyéni adottságtól, képlettől függően megélhetünk negatívan, kényszerként, vagy pozitívan, felszabadító változásként, továbblépésként.
Olyan eseményekbe is ütközhetünk, melyeket nem tudunk irányítani, nem értékelünk eredményesnek.
Hajlamosak lehetünk  problémák gyártására, felnagyítására, az események túlreagálására. Ilyenkor nem látjuk objektíven a helyzetet, ezért ne is próbáljuk meg azonnal értékelni. Később valószínűleg ki fog derülni, hogy túlgondoltuk a dolgokat, olyasmit láttunk bele, ami nem létező probléma.

Az időszak alkalmas utazásra, sportolásra, szellemi tevékenységre, tanulásra, pénzügyeink átgondolására, hosszútávú célok megvalósításának elkezdésére. Olyan tevékenységek végzésére, melyekbe élvezettel tudjuk belevetni magunkat. Amikor olyan lelkesedéssel végezzük kitűzött feladatunkat, hogy szinte megszűnik a külvilág, sodor a szenvedély.

A hónap veszélyei: indulatok, nyughatatlanság és túlzott pörgés, ami kimerüléshez vezethet.
Akár a dolgos hétköznapokat is túlzásba vihetjük, kiéghetünk, megrekedhetünk. „Aki a munkába temetkezik, az mellett elmegy az élet.”
Felmerülhet a munkával, anyagiakkal kapcsolatos elégedetlenség érzés is, ez esetben ezen a területen megújulásra lenne szükség. Itt az ideje, hogy előrébb lépjünk, ami jelenthet munkánkban új feladatokat, tanulmányainkban vagy lelki fejlődésünkben egy magasabb szintet. Vegyük figyelembe, hogy a fejlődés lassú folyamat, ne akarjuk sürgetni az eseményeket és ne hozzunk elhamarkodott döntéseket.
Türelmünk, kitartásunk megmérettetésre kerülhet. Ha látszólag stagnálnak a dolgok, akkor tudatosítsuk, hogy eddigi munkánk gyümölcsének beéréséhez még idő kell, maradjunk kitartóak.
Fontos augusztusban a feltöltődésre, szórakozásra is időt szakítani.

Önvizsgálat: Mit tartunk fontosabbnak, a karriert, munkát, vagy az életünket? Van-e olyasmi életünkben, ami elől a munkába menekülünk, a probléma megoldása helyett? Elég időt szánunk feltöltődésre, szórakozásra, barátainkra? Mennyire vagyunk indulatosak, türelmetlenek?

Társadalmi szinten a manipuláció valamilyen formájával már mindenki találkozott. Ebben a hónapban ezek az esetek felszaporodhatnak, jobban szem elé kerülhetnek. Többször találkozhatunk fórumokon az igazság nevében kezdeményezett indulatos szóváltásokkal, vádaskodásokkal, melyekben mindig a másik (vagy egy harmadik) fél lesz a hibás.

FONTOS: Az előrejelzés csupán tájékoztató jellegű, melyet a személyes képlet is befolyásol.

Harmonikus és sikeres augusztust kívánok!
Csik Timea
asztrológus