Betti története

Betti egy ismerősöm, aki hozzájárult ahhoz, hogy megosszam történetét és képletét. Gyerekkorától kezdve végigkísérheted személyiségfejlődését. Beszél vágyairól, terveiről és arról, hogy ezekből mi az, ami időközben megvalósult.

A sorozat egyes részei olyan ismert személyeket mutatnak be, akik jelentős hatást gyakoroltak Bettire, ezáltal fejlődésére is.

Az első részben bemutatkozik Betti. Születési képletében azt vizsgálom, vajon milyen karakteri sajátosságokkal indult el életútján és vélhetően milyen feladatokkal fog szembetalálkozni?

„Betti története” bővebben

Patkány jegy

A Patkány jegy szülöttjének kiválóak a megérzései, sokszor evvel ő maga nincs is tisztában, egyszerűen csak követi az érzéseit és azok rendre a megfelelő irányba terelik. Számára ez így a természetes, eszébe sem jut, hogy ez egy rendkívüli adottság. Gondolatait nehezen fókuszálja hosszabb távon egy témára, folyton el-elkalandozik, mindenről eszébe jut valami. Ahogyan fejben, úgy fizikailag is képtelen sokáig egy helyben maradni, szereti a mozgást, jövés-menést. Éppen ezért nem érzi jól magát a napi 8 órát egy helyben ülős, hosszan koncentrálós munkakörökben, fontos, hogy fizikailag vagy szellemileg, de meg tudja élni mozgásra és változatosságra való igényét. „Patkány jegy” bővebben

Önismereti teszt 1

Válassz egy képet és olvasd el milyen természetű vagy a kínai asztrológia szerint!

A kínai filozófia szerint az 5 őselem (fa, tűz, föld, fém, víz) valamilyen arányú keverékével minden leírható a világon, mi emberek is. Minden elemnek jin és jang megnyilvánulása van – így az alábbi képen 10 számmal jelzett képrészletből választhatod ki a hozzád leginkább közelállót. Amennyiben több is szimpatikus neked, illetve több leírásban is részben magadra ismersz, az nem meglepő, hiszen senki nem csupán egyetlen elem képviselője – mégis lesz egy fő elem, ami leginkább jellemző rád. „Önismereti teszt 1” bővebben