Önismereti teszt 1

Válassz egy képet és olvasd el milyen természetű vagy a kínai asztrológia szerint!

A kínai filozófia szerint az 5 őselem (fa, tűz, föld, fém, víz) valamilyen arányú keverékével minden leírható a világon, mi emberek is. Minden elemnek jin és jang megnyilvánulása van – így az alábbi képen 10 számmal jelzett képrészletből választhatod ki a hozzád leginkább közelállót. Amennyiben több is szimpatikus neked, illetve több leírásban is részben magadra ismersz, az nem meglepő, hiszen senki nem csupán egyetlen elem képviselője – mégis lesz egy fő elem, ami leginkább jellemző rád.

 

Nem titkolt szándékom, hogy evvel a játékos formával a kínai asztrológiát próbáljam kicsit közelebb hozni, megismertetni az emberekkel, Veled.  🙂 

Ha tetszett, próbáld ki a 12 állatjegy alapján készített tesztet is.


Ha sikerült választanod, keresd meg a kép mellett levő szám szerinti leírást az alábbiakban:

1.
Vidám, optimista, pozitív, szenvedélyes, alapvetően jókedvű a személyiséged. Mindenkihez kedves vagy, de kicsit távolságtartó, igazán közel keveseket engedsz magadhoz. Ha azt látod másoknak rossz a kedve, vagy gondjaik vannak, szívesen felvidítod őket, különös tekintettel a gyerekekre. Hatást tudsz gyakorolni másokra, gyakran te vagy a társaság középpontja. Szókimondó vagy, ami a szíveden, az a szádon. Döntéseidet hirtelen hozod meg. Amennyiben bosszúság ér, sokáig nem bánkódsz miatta, hamar újra talpra tudsz állni. Az életet szépnek látod és képes vagy élvezni az általa nyújtott lehetőségeket. Munkádban nagyon tudsz pörögni. Szenvedélyességednek köszönhetően, ha haragra lobbansz, akkor hirtelenjében indulatosan tudsz reagálni. Te ugyan másnap már tovább lépsz a történteken, nem tartasz haragot, de nem biztos, hogy a másik érintett is így van evvel. Van, amiben rutinorientált vagy, szereted az általad megszokott módon intézni dolgaidat. Arra figyelj ne hajtsd túl magad sem a munkában, sem az élet élvezeteiben, mert az korai kiégéshez vezethet.

2.
Kreatív vagy és egyedi, mindent meg tudsz úgy fűszerezni, hogy kiemelkedjen az átlagosból. Érdekel a filozófia és a művészet. Szereted ha észreveszik hozzáértésedet és megdicsérnek, elismernek. Ezért tenni is hajlandó vagy: sokat tanulsz, alapos vagy, mindennek utána nézel. Külsőddel is magadra tudod vonni mások figyelmét, vagy szolid eleganciáddal, vagy extravaganciáddal. Mindenkivel megtalálod a hangot, átgondolt döntéseket hozol – addig, amíg a te kompetenciádat nem kérdőjelezik meg. Távolságtartónak mutatod magad, de valójában kedves és érzékeny vagy. A balhés összecsapásokat nem szereted. Feladatod, hogy tehetségedet, kiemelkedő képességedet megmutasd a világban, valamint elfogadd, hogy te sem lehetsz mindig mindenben tökéletes.

3.
Visszafogott, komolynak tűnsz, akit a külvilág történései mélyen megérintenek, de ezt nem fejezed ki, hanem magadban rágódsz. Érdemes arra figyelned, hogy a sok elfojtás egy idő után utat tör magának a felszín felé, ez esetben környezetedet meglepi hirtelen kitörésed, hiszen ők nem tudják, hogy ami történt, már csak egy csepp volt a benned csordultig telt pohárban. Intellektuális beállítottságú vagy, szeretsz tanulni, de ha valami elsőre nem sikerült, akkor odébbállsz avval az érzéssel, hogy neked az nem megy. Szívesebben maradsz a háttérben, de ha feloldódsz környezetedet is meglepi milyen jó a humorérzéked. Ha valaki a segítségedet kéri, rád számíthat, képességed, hogy utat tudsz mutatni másoknak. Önfeláldozó és gondoskodó vagy, olyan, akinek fontos, hogy a körülötte levők jól legyenek. Fontos, hogy levetkőzd másokkal szembeni kezdeti bizalmatlanságodat saját érzelmi stabilitásod elérésével, így tudod teljesíteni küldetésedet és iránymutató segítséget nyújthatsz a hozzád fordulóknak.

4.
Álmodozó, légies, változékony, kiismerhetetlen vagy, a külvilág sosem tudja mi jár a fejedben, márpedig valami mindig jár. Érzelmes vagy, hangulatod változékony. Nem a logikára hallgatsz, hanem megérzéseidre, emiatt sem tud a külvilág hová tenni téged, hiszen számukra nincs racionalitás abban, amit teszel. Nehezen fókuszálod egy dologra a gondolataidat, nem is szeretsz huzamosabb ideig ugyanavval foglalkozni. Számodra ideális, ha váltakoztatva többféle tevékenységet folytathatsz. Gyakran előfordulhat veled, hogy testben jelen vagy, de lélekben valahol máshol jársz. Rengeteg ötleted, újszerű megközelítésed van az egyes dolgokhoz. A spiritualitás nem áll távol tőled. Mivel te folyton gondolkodsz, nem tudsz mit kezdeni a számodra buta emberekkel. Amire figyelned érdemes, hogy hangulatingadozásaid megviselhetik környezetedet, ezért is célszerű kialakítanod magadban az érzelmi stabilitást, a belső megnyugvást, egyébként szétszórt lehetsz és türelmetlen. Sikered érdekében használd a képzeletedet, intuícióidat és próbáld meg fókuszálni picit kavargó gondolataidat.

5.
Energiáid fékezhetetlenek, gondolataid mélyek, az élet értelmét taglalók. Mások számára emiatt, és mert sosem tudhatják a nyugodt felszín alatt mik kavarognak benned – kiismerhetetlennek tűnsz. Közel állhat hozzád a spiritualitás, filozofikus megközelítések. Érzelmes és érzékeny vagy, de meg tudod különböztetni az érzelmeket a racionalitástól és döntéseidet utóbbi alapján hozod meg. Olykor szükséged van a visszavonulásra, egyedüllétre. Előfordulhat, hogy néha türelmetlen vagy, máskor pedig elveszel a részletekben nagyfokú precizitásod miatt. Nagyon érdekelnek a „miértek”, mindent meg akarsz érteni. Sikered titka terveidet illetően a kezdeményező készséged, bele mersz vágni dolgokba. Emellett határozott személyiséged van, amit te elhatározol, azt erős akarattal végig is viszed. Lázadó vagy, nem szereted a külső szabályokat. Fontos, hogy nagy erődet, indulataidat megtanuld kordában tartani, megfékezni önfegyelem gyakorlása és a benned levő feszültség levezetése által. Nem szereted a pletykát és a problémás embereket. Mindenkit egyenrangúnak tekintesz. Szívesen beszélgetsz, de elsősorban addig, amíg nem te vagy a téma.

6.
Fontos számodra az erkölcs, tisztesség, becsület, igazság. Szívesen állsz nemes ügyek élére, a gyengébbek, kiszolgáltatottak védelmére kelsz. Ehhez meg van benned a kellő mentális, szellemi és fizikai erő is. Erős vagy, magabiztos, határozott, olyan aki nem fél kimondani amit gondol – ezért sokan szeretnek és sokan nem szeretnek, de közönyösek kevesen maradnak. Mivel sokan támaszkodnak rád, úgy érzed mindig erősnek kell lenned, így az érzelmek kimutatását a gyengeség jeleként éled meg. Saját elveid szerint élsz, nem szívesen kötsz kompromisszumot. Van benned versenyszellem. Életed során sok nehézséggel, próbával kellett már szembe nézned, amik rávezettek az együttérzés fontosságára, a küzdelmek során lelked egyre nemesebbé vált. Az életpróbák leküzdése bizonyítja számodra saját bátorságodat, erősségedet. Ami fontos: legyen előtted egy cél, egy eszme, amiért küzdeni tudsz, ha ez nincs, céltalannak érzed az életedet, elveszted önmagadba vetett hitedet és nem találod a helyedet. Ilyenkor előfordulhat, hogy a benned levő mérhetetlen erőket mások vagy saját károdra vezeted le. Számodra a praktikusság fontosabb a külcsínnél, puritán körülmények között is megtalálod a helyed. Érzelmeidet nehezen mutatod ki, de akik igazán közel kerülnek hozzád, ők már tudják, mennyire érző szívű, önzetlen ember vagy. Barátaid fontosak számodra, nem hagyod cserben őket, ha kell még magadat is feláldozod. Nagy hangsúlyt fektetsz a kötelességekre, de meg kell tanulnod azt, hogy merj örülni az életnek és néha kicsit lazíts.

7.
Nagy a munkabírásod, precíz vagy, bármit rád bízhatnak, onnantól az egészen biztosan kipipálható, ezért fontos dolgokat szívesen testálhatnak rád. Szívesen nyújtasz támaszt, biztonságot másoknak, stabil pontot, akitől ha segítséget, tanácsot kérnek, megkapják, de te magad nem igen kérsz másokat erre. Nagy a türelmed, béketűrésed, de ha betelt a pohár, akkor kő kövön nem marad. Nehezen hozod meg a döntéseidet, kivéve ha abban érzelmi indíttatást találsz. A változásokat nehezen éled meg, nem szereted, ezekre idő kell, hogy lélekben fel tudj készülni. Fontos számodra a biztos háttér, az otthon. Párkapcsolatodból nehezen lépsz ki. Kifelé nem az érzelmek, hanem a tettek embere vagy, például nem ismételgeted mennyire szereted párodat, inkább hűségeddel és megnyilvánulásaiddal fejezed ki. Problémáidról sem beszélsz, magadba zárod. Érdemes figyelmet fordítanod a gyomrodra, emésztő rendszeredre, és a depresszívebb hangulatú időszakokra.

8.
Diplomatikus, tapintatos, alkalmazkodó és kompromisszum kész vagy, aki képes elérni békés eszközökkel a céljait. A konfrontációt, ellenségeskedést kerülöd. Konfliktus helyzetben a közös megoldást keresed. Szeretnél mindenkinek megfelelni. Visszafogottnak tűnsz, de emellett határozott vagy, aki tudja mit akar és azt végig is viszi. Az emberek reakciójából tudsz következtetni arra, hogyan folytasd a beszélgetést, mivel tudsz célt érni. Fiatal korodban megfelelési vágyadból adódóan önbizalmad elsősorban a környezetedtől tetted függővé, ha valaki nem értett veled egyet, elbizonytalanodtál. Döntések előtt emiatt neked fontos lenne, hogy vonulj félre és gondold végig te mit szeretnél, ne befolyásoljon senki véleménye. Ahogy halad előre életed és egyre inkább megismered saját magadat, képességeidet, kevésbé jellemző rád a másoknak megfelelni vágyás, inkább próbálod te irányítani az eseményeket. Mindenkivel tudod, hogyan bánj, bárkivel el tudsz beszélgetni, kedvelnek az emberek.

9.
Védelmező, oltalmazó természeted van, minden terhet levennél a környezeted, szeretteid válláról. Ha segítségedet kérik, nem csak tanácsot adsz, el is intézed, meg is oldod mások gondjait. Emiatt olykor túl sok terhet veszel a válladra. Egyenes és őszinte ember vagy, aki nem beszél mellé. Nehezen változtatsz elképzeléseiden, hosszú időre van ehhez szükséged. Utólagosan visszatekintve mégis pont te vagy az, aki nagyon sokat fejlődik élete során. Szeretteidhez nagyon erősen kötődsz, igényled a biztos hátteret, mind párkapcsolatodban, mind anyagiakban, amíg ez a két terület stabil életedben, addig biztonságban érzed magad. Mivel nehezen változtatsz és ragaszkodó vagy, ezért egy esetlegesen nem működő párkapcsolatból nehezen tudsz kilépni. Kreatív vagy, fontos, hogy legyen egy konkrét célod, mert különben hajlamos lehetsz szétforgácsolódni és mindenbe belekapni, ha már megtaláltad az utadat, kitartó vagy. Az egészre jó a rálátásod, de a részletekhez nincs kellő alaposságod. Gyorsan döntesz, kompromisszumot nem szívesen kötsz. Fontos, hogy legyenek melletted, akik támogatnak, barátok, ismerősök.

10.
Komfortzónádból nem szívesen lépsz ki, szereted kényelmesen, komótosan megoldani a feladatokat. Empatikus és elfogadó vagy, mindenkit megértesz – ezért másokat érintő döntéseket nehezen hozol. Idealista, alkalmazkodó és visszafogott vagy, emiatt nem váltasz ki elsőre erős érzelmeket. Önbizalmad kicsi, nem vagy tisztában a benned rejlő kincsekkel, képességekkel, mert számodra azok természetesnek tűnnek. Azonban ha valaki egy kis biztatással elindít az úton, már nincsen semmi, ami megállíthatna, tehetséged visz előre.

14 hozzászólás “Önismereti teszt 1” bejegyzéshez

  1. Köszönöm mindenkinek a visszajelzéseket. 🙂

  2. azt hiszem, az a lényeg, hogy az ember reflexből válasszon, ne úgy, hogy ki mit szólna hozzá, hanem úgy, mintha „egyedül lenne a fejében”.
    nekem bejött, és végigolvasva a többit mindnél sántít valami, de a választott kép alapján passzol a leírás; hihetetlen, de szóról-szóra.
    direkt nem mondom meg, melyik az eredmény, magamnak számít. vagy nem is számít… amúgy is tudtam. 😀

  3. Szinte teljesen stimmel az életemmel kapcsolatosan minden a 8-as kép alapján.

  4. 1. 8. 9. java részt jellemző ahol nem az azért mert folyamatosan valtozok , fejlődök.
    köszönöm

  5. Teljesen igaz volt amit olvastam ! Hihetetlen !

  6. Köszönöm neked,igen igaz 1. ? tényleg én vagyok, de miben kellene felismerni itt a keleti asztrológiát?

    1. Kedves Diána, a karakter leírásokban képviselteti magát a kínai asztrológia. Az 1-est választottad, ez esetben a jang tűz elemhez vonzódsz. Nyilvánvalóan nem mindenki azt választja ki, ami képlete szerint is meghatározó eleme, emiatt valóban csak egy játékként kezelhető. Viszont ha úgy érzed tényleg te vagy, azt te és a kínai asztrológia találtátok el. 🙂

  7. Nekem a 7-es és mind igaz.A gyomrommal kűzdök 5 éve.Per pillanat fàj megint.Köszönöm.

    1. Köszönöm, mielőbbi jobbulást kívánok.

  8. Mi a helyzet, ha rám mind igaz? Mármint mind a 10? Forduljak pszichiáterhez? ??

    1. Négy eset lehetséges, ismeretlenül nem tudom megmondani nálad melyik áll fenn. 1. Esetedben nem működik a teszt. 🙂 Ez csak egy játék, nem szabad túlságosan komolyan venni. 2. Kiegyensúlyozottan fordul elő képletedben mind a 10 elem, ennek ugyan kicsi az esélye, de nem lehetetlen. Ez esetben bizonyos életterületeken viselkedsz az egyes típusoknak megfelelően, azaz olykor teljesen másként reagálsz hasonló szituációkra otthon, mint a munkahelyeden vagy számodra idegen emberekkel szemben. 3. Nem ismered még teljes körűen önmagadat. 4. Nem alaposan olvastad el a leírásokat.

  9. Hú hát abszolút igaz amit olvastam. 1,5,6. Mindig is érdekelt a kínai asztrológia. Amúgy a sárkány évében születtem. Köszönöm szépen jó volt el olvasni. 🙂

    1. Kedves Éva, köszönöm, hogy visszajeleztél. A sárkányoddal októberben a megérzéseidre kiemelten érdemes lesz figyelmet fordítanod. 🙂 A születés événél a születésed napjának jegye azonban meghatározóbbnak számít a kínai asztrológiában. Amennyiben érdekel a havi előrejelzések alatt találsz kalkulátor-linkeket, ahol megnézheted képletedet.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.